Közeleg a 45. születésnapod. Ilyenkor sokan számot vetnek az eddigiekkel. Elégedett vagy?
Igen, jól érzem magam a bőrömben. Sokszor mondom, hogy nem akarok újra 20 vagy 30 éves lenni, szeretem a mostani életemet. Minden kornak megvan a maga szépsége. Lehet, hogy mai fejjel máshogy csinálnék dolgokat, de lehet, hogy ez sem igaz.
Sokféle diplomád van: marketing és reklámmenedzser, kommunikátor, drámainstruktor és színháztudományi mesterképzést is elvégeztél. Ha ma megkérdezi tőled valaki, hogy mi a hivatásod, a munkád, mit mondanál?
Színész, rendező. Ma már a rendezőt eggyel nagyobb betűvel írnám, mert ez jelenleg jobban érdekel. Álltam már elől, kaptam sok tapsot, nagyon jó szerepeket játszottam. A rendezés összetettebb dolog, sokrétű figyelmet igényel, minden részletet össze kell hangolni. Ez az összetettség az, ami érdekel.
Miért érezted azt, hogy több diplomát szeretnél megszerezni?
Szeretek tanulni, nyitott vagyok az új dolgokra, pláne, ha olyan mesterekkel kerülök össze, akik tényleg át tudják adni a tudást. Lőcsei Jenő mondta, hogy a tudás egy gömb, és minél többet tudsz, annál nagyobb a gömb és annál nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel. Vagyis minél többet tudsz, annál kevesebbet tudsz valójában. Világéletemben alázatos voltam, erre neveltek a szüleim is, és alázat nélkül nem lehet színházat csinálni.
Egyetemi éveid zárásaként a János vitéz, a nemzeti operettünk múltját és jelenét kutattad.
A János vitéz az első operettek egyike, melyhez van egy szerepkötődésem. Bagót szerettem volna eljátszani, de kétszer is elment mellettem. Petőfi Sándor verses elbeszéléséből készült, és folyamatosan repertoáron van. Az alaptörténet és a zene is nagyon jó.
Színházban tévedés, hogy mindig az eredetit kell megcsinálni, úgy, ahogy a szerző leírta, inkább a hatás a fontos. Régen egy bokavillantás nagyon szexinek számított, ma már ehhez más eszközök kellenek, ahogy a szavakhoz és mondatokhoz is. 1915-ben a Csárdáskirálynőben jól működött egy aktuális vicc, de az ma már nem vicces.
Ha meghallják a nézők a neved, elsőre mindenki zenés-táncos színészként gondol rád.
Igen, zenés-táncos színész vagyok a nézők szemében, a mai napig. Már nem táncolok, énekelek annyit, mint régebben. Tudományos szinten is szeretem az operett műfaját, sokat foglalkozom a témával, sőt, van egy rendszeres operett sorozatom egy hetilapban, egyszóval kötődöm az operett műfajához. Nagyon szeretem, hogy hívnak musicalbe és prózába is, de már meghaladtam az aranyos operettes fiút. A Latabárné fia című monodrámában nincs se tánc, se ének, ennek ellenére 75-80 percig egyedül fenntartom a közönség figyelmét.
Kiválóan beszélsz és játszol németül. Ezt a képességedet van lehetőséged kamatoztatni?
Kevesebb turné van, de a színháztól függetlenül sokat járok német nyelvterületre fellépni. A legfontosabb az operettnél, hogy megtalálja a fiatal közönséget, ami nálunk az Operettben sokáig nagyon jól működött.
Milyen szerepet játszik a tanítás az életedben?
Nagyon szeretek tanítani, mindig vannak növendékeim és rengeteget tanulok tőlük. Csodás, amikor átlépnek egy határt, legyőznek magukban egy falat és a lehető legjobbat hozzák ki magukból. Ennél csak az jobb, ha egy volt növendéket látok a színpadon. Rajongok a tehetségért és a fiatalokért. Boldogan ajánlom őket feladatokra.
Mi várható a Peller 45 előadáson?
A két legjobb barátomat hívtam el vendégnek, akik egyben színpadi partnereim is: Szendi Szilvit és Fischl Mónikát. Szilvivel lassan 30 éve vagyunk barátok, Mónival picit kevesebb. Csepelyi Adrienn lesz a beszélgetőtársunk, ő bátor kérdező. Ezen az esten a nézők megismerik a belsőmet, az örömeimet, a fájdalmaimat. Énekelni fogok, de csak eddig el nem énekelt dalokat olyan szerepekből, amiket sose játszottam színpadon. A lényeg, hogy őszinte legyen és vicces. Már a születésem is vicces, de ehhez a történethez el kell jönni a 6SZIN-be és megnézni a produkciót!
címke: Peller Károly
